Az őssejtek nyomában
2007. november 18. írta: TLR4

Az őssejtek nyomában

Manapság rengeteget hallani az őssejtekről, és tényleg már lassan a csapból is őssejtek folynak. Azonban tudjuk-e, hogy ezek a sejtek mire is szolgálnak valójában?
Először is szögezzük le, hogy ebben a bejegyzésben kizárólag csontvelői és perifériás vérben lévő őssejtekről lesz szó, amelyek nagymértékben különböznek az embrionális őssejtektől.

A csontvelőnek két megnyilvánulási formája létezik. Az egyik a sárga csontvelő, amely zsírsejteket tartalmaz, és ennek nem létezik vérképző funkciója. Azonban bizonyos hatásokra átalakulhat vörös csontvelővé, ami a vérképzés színhelye. Felnőtt korban a vörös csontvelő a lapos csontokban fordul elő. Ilyen a például a csípőlapát. Gyermekkorban, a csöves csontokban is vörös csontvelő van és ez sárga csontvelővé alakul a későbbiekben.


Miből is áll a vörös csontvelő?
A vörös csontvelő áll strómasejteknek nevezett sejtekből, amelyeknek fontos szerepük van a különböző vérsejtek érésében. Itt találhatóak a különböző vérsejt előalakok, amelyek a csontvelői őssejtekből jönnek létre. Ezek az őssejtek úgy osztódnak, hogy egy vérsejt előalak képződik belőlük és egy másik őssejt. Ezt nevezzük asszimmetrikus osztódásnak. Az őssejtek szerepéről még szólni fogok, és szeretnék eloszlatni néhány tévhitet is velük kapcsolatban. A régebben csak térkitöltőnek hitt zsírsejtek is találhatóak itt. Azonban ma már tudjuk, hogy a zsírsejtek számos olyan anyagot termelnek, amelyek hatással lehetnek akár ezeknek a sejteknek a differenciálódására és különböző immunológiai folyamatokra is.

Milyen sejtek  is alakulnak ki itt?
A vér alakos elemei mind itt alakulnak ki egy többlépcsős folyamaton keresztül, amelyet most nem tárgyalnék, majd erre kitérhetünk a későbbiekben.

Mire használhatóak a csontvelői őssejtek az orvoslásban?
A csontvelői őssejteket felhasználhatjuk a különböző leukémiák és rákok kezelésében. Ekkor kiírták a károsodott csontvelőt kemoterápiával, és helyette  a donor csontvelői őssejtjeit helyezik be. Ha a csontvelő megtapad, akkor a betegnek egy új immunrendszere tud kifejlődni. A donor lehet akár a beteg is, ezt nevezik autológ transzplantációnak. Ezt tudják különböző lymphomák és myeloma multiplex kezelésére alkalmazni. Ezek az őssejtek származhatnak a csontvelőből vagy a perifériás vérből. A másik, a köldökzsinórvérből származó őssejtek, melyeket ha születéskor levesznek, azok tárolhatóak és betegség esetén visszaadhatóak a betegbe. Ennek azaz előnye, hogy nem kell hátrányos immunreakcióra számítani, hiszen a beteg a saját sejtjeit kapja. Azonban hátránya lehet, hogy maga az őssejt is lehet már rákosan elfajult. Ebben az esetben nem lehet ezt alkalmazni. Az allogén transzplantáció pedig azt jelenti, hogy a beteg nem a saját őssejteit kapja, hanem egy olyan emberét, akinek az MHC-alléljai megegyeznek. Ennek egy speciális változata az, amikor a donor a beteg egypetéjű ikertestvére, ezt nevezik szingén transzplantációnak. Ennek az előnye az, hogy az új immunrendszer mentes a rákos sejtektől, hátránya azonban éppen abban rejlik, hogy az MHC-allélok nem minden esetben teljesen azonosak, természetesen ikertestvérek esetén ez nem áll fent, ők teljesen azonosak.

Ma már számos kísérlet folyik arra vonatkozóan, hogy a csontvelői őssejtek, nemcsak a vér sejtjeivé képesek differenciálódni, hanem például szívizommá, izommá, csonttá. Ez egyes szívinfarktusos esetekben hatásos lehet. Debrecenben történt is ilyen kezelés már, mikor a beteg csontvelői őssejtjeit adták be a károsodott szívizomba és kecsegtető eredmények vannak, lassú javulás észlelhető az elhalt területen. A másik ilyen sikertörténet lehet a különböző érszűkületes betegek ereinek a pótlása csontvelői őssejtekkel és szintén kedvező eredmények vannak ezzel kapcsolatban.

Fontos megjegyezni, hogy mostanában volt egy-két botrány mindenféle állítólagos őssejt stimuláló szerekkel kapcsolatban. Ezzel kapcsolatban csak annyit tennék hozzá, hogy bármely beavatkozás a sejtosztódásba magában hordja a rákos megbetegedések kialakulásának a kockázatát. És mindezt ellenőrizetlen termékekkel, marketingfogásokra hallgatva nemcsak, hogy felelőtlenség mással vagy éppen sajátmagunkkal szemben, hanem veszélyes is lehet.












A bejegyzés trackback címe:

https://lightscience.blog.hu/api/trackback/id/tr26228903

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása